Én még nem nagyon találkoztam olyan társasházzal, ahol ne lenne legalább egy lakónak macskája vagy kutyája, ahol ne lenne legalább egy szomszéd, akit ez zavar vagy idegesít.

Így most összeszedtem néhány olyan fontos dolgot, amit ha állattartóként figyelembe veszünk, akkor sok kellemetlenségtől megkímélhetjük magunkat és kedvenceinket is.

Amikor tulajdonosok arra hivatkozva engedik ki a lépcsőházba vagy az udvarba a cicát, hogy igényli a szabad rohangálást és ha bent marad a lakásban, akkor lerombol mindent. 

A lépcsőház és a kert

Azonban azt nem szabad elfelejteni, hogy a lépcsőház és a kert sem csak a miénk, azt mások is használják és bizony nem egyszer futok bele olyan panaszba, hogy a macska odapiszkított a lépcsőházba, ami egyeseket joggal zavar.

Ezért én határozottan azt tudom javasolni, hogy ne tartsuk az állatokat közös területeken. 

Kis kedvenceinkkel néha bizony előfordul, hogy nem bírják ki azt, hogy leérjünk velük az utcára és a lépcsőházban, adott esetben a liftben végzik el dolgukat. Ilyenkor haladéktalanul gondoskodjunk a terület megfelelő, vegyszeres tisztításáról, hiszen senki nem arra szeretne hazaérni, hogy a liftben ilyen dolgokkal utazzon együtt vagy éppen figyelmetlenségből lépjen bele!

Kutyák esetében azt is tartsuk szem előtt, hogy bár mi ismerjük saját állatunkat, ez másokra már nem feltétlen igaz és egy gyereket akár már egy kisebb kutya is megrémítheti. Ezért minimum pórázon vezessük őket, hiszen ez biztonságérzetet ad másoknak.

Kis kedvenceinket a szükségesnél tovább ne hagyjuk őket magukra. Bár a cicák ezt maximum egy nagyobb rendetlenséggel jutalmazzák, azonban a kutyák hajlamosak az egész társasházi közösség számára kimerítő ugatáskoncertet tartani. Ez egyszer egyszer elfogadható és teljesen érthető. Azonban ha ez rendszeres, akkor érdemes az okot kideríteni, nem csak a békesség érdekében, hanem valószínűleg a kutyus sem érzi jól magát ilyenkor!

Úgy gondolom, hogy az itt leírtak egy felelős állattartó számára nem mondanak semmi újat, ugyanakkor hiszem, hogy ezek betartása mellett rossz szóval nem illethetnek egyetlen állattartót sem.

Vélemény, hozzászólás?